Bezárják a város által fenntartott óvodát, a makói fürdőt és korlátozzák a piac működését

Bezárják a város által fenntartott óvodát, a makói fürdőt és korlátozzák a piac működését

Szombaton Farkas Éva Erzsébet polgármester közleményt adott ki, vasárnap pedig sajtótájékoztatót tartott a rendkívüli jogrendre, veszélyhelyzetre való tekintettel.

Íme a közlemény:

A Magyar Közlönyben 2020. március 14. napon megjelent 45/2020. (III. 14.) Korm. rendelet 2. §-ban foglaltak alapján, a veszélyhelyzetre való tekintettel rendkívüli szünetet rendeltem el 2020. március 16. napjától a Makó Város Önkormányzatának fenntartásában lévő Makói Óvoda, valamint a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény által működtetett bölcsődék vonatkozásában.

A Makói Óvoda ezen naptól kezdődően ügyeletet tart az Erdélyi püspök utcai székhelyintézményében minden hétköznap 06.00-17.00 óra között.

A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény ezen naptól kezdődően ügyeletet tart a Kálvin Téri Bölcsőde épületében minden hétköznap 06.30-17.30 óra között.

Az ingyenes közétkeztetésre jogosult óvodások, általános- és középiskolás tanulók részére az Eurest Étteremüzemeltető Kft., mint szolgáltató minden hétköznap 10.00-14.00 óra között biztosít lehetőséget az ebéd elvitelére a Pulitzer József Kollégiumban (Makó, Posta utca 4-6.) üzemeltetett konyháról, illetve a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményének (Makó, Almási utca 52.) melegítő konyhájáról. Ételhordót a szolgáltató nem biztosít, arról mindenkinek saját magának kell gondoskodnia.

Az ingyenes közétkeztetésre jogosult, a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény által működtetett bölcsődékbe járó gyermekek részére minden hétköznap 11.00-14.00 óra között biztosít lehetőséget az ebéd elvitelére a Kálvin Téri Konyháról. Ételhordót az intézmény nem biztosít, arról mindenkinek saját magának kell gondoskodnia.

A koronavírus magyarországi terjedése miatt 2020. március 14. napon éjféltől elrendeltem a Hagymatikum Gyógyfürdő épületének teljes körű bezárását, valamennyi szolgáltatás szüneteltetését.

A veszélyhelyzetre való tekintettel a Deák Ferenc utcai városi piac üzemeltetésével kapcsolatban a Magyar Közlönyben 2020. március 11. napon megjelent 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet 4. § (d) pontban foglaltakat alapul véve az alábbi korlátozó intézkedéseket rendeltem el 2020. március 15. napjával:

A piacra látogatók kizárólag a Deák Ferenc utcai bejáratot használhatják, a Hajnal utcai bejárat lezárásra kerül. A piac területén azonos időben maximum 500 fő tartózkodhat, beleértve az árusokat és a piac üzemeltetését ellátó munkatársakat. A létszámkorlát és a személyes higiénia betartásáért a piac üzemeltetését ellátó munkatársak a felelősek. Az élelmiszerbiztonsági szempontból magas kockázatot jelentő állati eredetű termékek padon történő árusítása betiltásra került.

A korlátozó intézkedések visszavonásig érvényesek.

A március 14-én kiadott közleményét kiegészítve az alábbiakról adott tájékoztatást:

1. Az ingyenes közétkeztetésre jogosult óvodások, általános- és középiskolás tanulók részére az Eurest Étteremüzemeltető Kft., mint szolgáltató minden hétköznap 10.00-14.00 óra között biztosít lehetőséget az ebéd elvitelére a Pulitzer József Kollégiumban (Makó, Posta utca 4-6.) üzemeltetett konyháról, illetve a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményének (Makó, Almási utca 52.) melegítő konyhájáról. Ételhordót a szolgáltató nem biztosít, arról mindenkinek saját magának kell gondoskodnia. Az érintett intézményekkel önkormányzatunk felvette a kapcsolatot, mely során arra kértük őket, hogy a hétfői ellátás biztosítása érdekében, aki igényli, ma 19.00 óráig jelezze az intézmény részére ezen szándékát. A szolgáltató azoknak tudja az ebéd elvitelének lehetőségét a hétfői napon biztosítani, akik ezt határidőre megteszik.

Ugyanezen intézkedések vonatkoznak azokra is, akik nem jogosultak az ingyenes közétkeztetésre, de igénybe vennék a szolgáltatást, térítési díj befizetése ellenében. A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményének melegítő konyhájáról az ebéd elvitelére az Almási Tagintézménybe, a Makói Óvoda Kassai Utcai Tagintézményébe, valamint a Zrínyi Utcai Óvodába járó gyermekek részére biztosítja a szolgáltató, a többi intézmény esetében a Pulitzer József Kollégiumból nyílik erre lehetőség. A speciális étkezési igényű személyek étkeztetése is megoldott. A konyhán azonos időben 20 ember tartózkodhat edényzettel.

2. Az ingyenes közétkeztetésre jogosult, a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény által működtetett bölcsődékbe járó gyermekek részére minden hétköznap 11.00-14.00 óra között biztosít lehetőséget az ebéd elvitelére a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény Intézményi Étkeztetési Szolgálat konyhájáról (Makó, Kálvin tér 6.). Ételhordót az intézmény nem biztosít, arról mindenkinek saját magának kell gondoskodnia. Az érintett intézményekbe járó bölcsődés korú gyermekeknek az ebéd elvitelére a hétfői ellátás biztosítása érdekében csak azoknak nyílik lehetőség, akik ezt a mai napon az intézmény részére jelzik. Akik nem jogosultak az ingyenes közétkeztetésre, de igénybe vennék a szolgáltatást, térítési díj befizetése ellenében, azoknak csak a szerdai naptól nyílik erre lehetőség, amennyiben ezt jelzik az intézmény felé. A speciális étkezési igényű személyek étkeztetése is megoldott.

3. A koronavírus-járvány elleni védekezést irányító Operatív Törzs szakmai ajánlása alapján minden sportegyesületnek magának kell döntenie a biztonsági intézkedésekről. Önkormányzatunk mérlegelve a lehetséges kockázatokat, az országos és a helyi intézkedésekkel összhangban, arra kéri a városunkban működő sportegyesületeket, hogy szüneteltessék edzéseiket, foglalkozásaikat.

4. A koronavírus miatt a háziorvosi rendelőkben is külön eljárásrendet vezettek be a személyes kontaktusok minimalizálása érdekében. Városunkban a háziorvosok folyamatosan végzik a továbbiakban is tevékenységüket. Aki tüneteket érez magán, koronavírussal fertőzött területről érkezett haza, vagy esetleg érintkezhetett ilyen beteggel, az semmiképpen se menjen el a háziorvosi rendelőbe, hanem hívja fel orvosát. Az eljárás szerint a háziorvos ilyenkor egy kérdőív alapján telefonon kérdezi ki a beteget, és megerősíti vagy elveti a fertőzés gyanúját. Amennyiben a betegség gyanúja felmerül, egy külön telefonszámon értesíti a mentőszolgálatot, amely az érintettet a lakhely szerinti területileg illetékes kórház infektológiai osztályára szállítja, ahol elkülönítik.

5. A hatályos kormányrendeletben foglaltak alapján a veszélyhelyzet időtartama alatt a fogorvosi alapellátás keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható. E korlátozással együtt a fogorvosi ellátások városunkban a megszokott módon és időben zavartalanul működnek tovább, valamint minden hétvégén és hétköznapra eső ünnepnapon napi két órában (8-10 óráig) a Heidident Kft. végzi a fogorvosi ügyeleti ellátást, mely a korábban meghatározottakhoz hasonlóan, szintén csak sürgősségi ellátást biztosít a Hollósy Kornélia utca 2/A szám alatti rendelőben.

6. Önkormányzatunk folyamatosan kapcsolatot tart a városunkban működő oktatási-nevelési intézményekkel. Az iskolák tantermen kívüli, digitális munkarendjének kialakítása mindenhol folyamatban van, ezt az oktatási államtitkár által kiadott módszertani ajánlás figyelembevételével fogják megvalósítani. Mindezekről a fenntartó tud további információval szolgálni, ahogyan a nem önkormányzati fenntartású óvodák működésének változásairól is.

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük