Hagymás Nemzedék

Ujhelyi István és Márki-Zay Péter vállalta Bogdán László temetésének költségeit

Keddre virradóra holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. A roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán öngyilkos lett, holttestére az…

Több száz Eliosos LED-lámpát cserélnek le Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely volt az első olyan város, amely átállt a LED-es technológiával működő közvilágításra, ám az átállás után többen is panaszkodtak…

Visszament a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra dolgozni az Exatlon női győztese

Bár sokan azt gondolhatták, hogy a 15 milliós fődíjjal a birtokában Busa Gabi kényelmesebb vizekre evez, a bajnoknak esze ágában…

Márki-Zay Péter elindul az ellenzéki előválasztáson, de Karácsony Gergelyt is szívesen támogatná

Hódmezővásárhely polgármestere kedden az ATV-ben jelentette be, hogy kötelességének érzi megmérettetni magát az ellenzéki kormányfő-jelöltek közti előválasztáson. Márki-Zay Péter az Azonnalinak ezzel kapcsolatban adott…

Szúnyoggyérítés lesz csütörtökön Makón

Az önkormányzat illetékességi területén (1.300 ha) szúnyoggyérítésre kerül sor. A földi kémiai védekezés 2020. július 2. napján a napnyugta utáni…

Városszépítő napot rendeznek Makón

A cél nemes, de amikor az ellenzék erre hívta fel a figyelmet az őszi kampányban, akkor a Fidesz még lesajnálta…

Ha esetleg érdekli: Farkas Éva Erzsébet is megosztotta a több milliárdos nemzeti konzultáció kérdéseit

Közzétette a kormány a nemzeti konzultáció kérdéseit, ezt megosztotta Makó fideszes polgármestere is. A kérdőíveket augusztus 15-ig lehet visszaküldeni vagy…

Lázár János nem jött el Makóra, Csanád vármegye egykori központjába június 4-én

A makói trianoni megemlékezés helyett feleségével és gyermekeivel a szegedi dómban, Kiss-Rigó László püspök miséjén vett részt. Pedig magát a…

Csongrád-Csanád megyében 13 koronavírusos fertőzöttről tudnak

Négyszáz alá csökkent a koronavírus-fertőzéssel ápolt betegek száma, és négy olyan megye is van, ahol nincs aktív fertőzött – közölte az…

Így cserélték le Csongrád megye tábláit

Trianon századik évfordulóján Csongrád-Csanád megyére változott Csongrád megye neve, ezért ennek megfelelően új táblát helyeznek el a megyehatáron a Magyar…
Hirdetés