A kórház főigazgatója azért nem ad bővebb tájékoztatást, mert nem a sajtószereplésekkel szolgálja a közösséget

Hirdetés
A kórház főigazgatója azért nem ad bővebb tájékoztatást, mert nem a sajtószereplésekkel szolgálja a közösséget
Hirdetés

Mondjuk azt nem értjük, miért nem lehet tudni, hogyan készült fel a kórház a járvány miatt felmerült új kihívásokra, naprakész adatokat adni, vagy a városlakókat megnyugtatni.

Dr. Berényi Károly Hódmezővásárhely alpolgármestere, gyermekorvos nyílt levelet írt a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának. Erre a kórház, tájékoztatására létrehozott weboldalán válaszolt dr. Kallai Árpád főigazgató. A következőket írta:

Tisztelt Alpolgármester Úr!

 

Köszönöm aggódó figyelmét, amellyel intézményünk kommunikációja felé fordul.

 

Szeretném biztosítani Önt, hogy munkatársaimmal mindent megteszünk a térségben élők védelme és betegeink gyógyulása érdekében. Ez a dolgunk, a felelősségünk, a hivatásunk.

 

Köszönöm minden igyekezetét, de továbbra sem áll szándékomban a helyi politika színpadán szerepet vállalni. Megértem, és elfogadom, hogy Ön ezt az utat választotta, kérem, fogadja el Ön is, hogy én nem.

 

Egyetértek Önnel, a legfontosabb felelősségünk ennek a közösségnek a szolgálatára kötelez minket. Munkatársaimmal ahogyan eddig, úgy a jövőben is a legjobb tudásunkkal és a legnagyobb igyekezetünkkel állunk minden betegünk, és minden térségben élő polgár rendelkezésére. Hiszem, hogy mi ezzel, és nem a sajtószereplésekkel szolgáljuk a közösséget. A felajánlott médiafelületeket ezért engedelmével, meghagynám Önnek. Ha jól olvasom a hírekben és csődben van a város, akkor bőven van mit ‘kommunikálniuk’.

 

A nyílt levél lehetőségét kihasználva azonban szeretném a magam és a munkatársaim nevében ezúton is megköszönni azt a rengeteg figyelmességet, bátorítást és szeretetet, amit az elmúlt hetekben a vásárhelyi és a térségben élő polgároktól kaptunk. Ez a megtisztelő támogatás és megható kiállás a legnehezebb órákban is a lelkünkben lesz, és erőt fog adni minden egészségügyi dolgozónak.

 

Még egyszer köszönöm az aggodalmát!

 

Munkájukhoz sok sikert kívánva,
Tisztelettel:
Dr. Kallai Árpád

Hirdetés

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés